adatbáziskezelésAz adatbázis-kezelés rejtelmei.

Sokan bizony nehezen boldogulnak az adatbázisok kezelésének feladatával. Tapasztalom, hogy az iskolai oktatás valahogy nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy meg is értsék azt, amit az órán hallanak. No, ez nem olyan, mint egy vers, amit meg kell tanulni. (Persze azt is érteni kell, és persze ezt is kell tanulni.) Csakhogy itt a megértés nagyon fontos szerepet kap. Addig nem lehet nekiállni a megtanulásnak. Még valami. Gyakorolni is kell. Nem is keveset.

Nálam az adatbázis-kezelés legalább 5-6 adatbázis (kisebbek és nagyobbak) bemutatásán, ill. elkészítésén keresztül ismerhető meg. Fontosnak tartom, hogy pontosan megértse, mi miért van úgy, ahogy van.

Az iskolában leginkább a Microsoft Access programját használják. Igazán kellemes, könnyen kezelhető, grafikus felülettel ellátott, nagyon okos program.

Használjuk még a MySQL-t is, néha oktatási intézményben is. Természetesen van más erre a célra szolgáló program még néhány, de ezeket ritkábban oktatják. Aki pedig az első kettővel megtanulja az alapokat, az már sokkal könnyebben boldogul más program használatával is.

MS ACCESS adatbázis-kezelő

(továbbiak még a http://exceltanar.hu/informatika/Access.htm lapomon)

MySQL adatbázis-kezelő

 

Ha segítségre van szüksége, forduljon az adatbázis magántanárhoz:

Hívjon a 06(20)989-0232 számon
vagy
Írjon a: moljud@gmail.com címre
 

vissza az
informatika magántanár lapjára

Informatika tanár